Titkot őrző Park

-Uram!  Ahogy mondtam  is magánk, az elhagyatott Parkról szeretnék többet megtudni. Vagyis, be szeretnék menni. Nagyon érdekel a Parkról szóló mende -mondák.

-Fiatal ember! Maga a mende-mondákból semmit sem hisz el. Ugye? –Kérdezi kisé sértődötten az idős ősz hajú ember.

-Őszinte leszek uram. Sok képtelen meséket hallottam a Parkról. Többek között azt is hogy a katonaság néhány évvel ez előtt a három kis faluból ki ürítette a lakóságot, és a néhány ezernyi hektár területtel biró Parkot körbe kerítette szöges drót kerítéssel. Ráadásul még bázist is létesített az egyik kis faluban hogy könnyebben  járőrözhessenek  a Park körül. –nem  fejezhettem be a mondani valómat mert az idős ember közbeszól-

-Már akit ki birtak telepíteni.

-Azt akarja mondani hogy magát nem birták rá venni arra hogy hagya el a lakását?    

-Ha,, nem vette volna észre uram itt vagyok. De  elmondom. Én magam élek ebbe a faluba, vagyis a szülőfalumba. Ahogy látja  csak a házamat nem nőtték be a bokrok, ecetfák. Szóval már több éve itt lakom a lakásomba, és rendbe is tartom. –bólint fejével a háza felé  az idős ember- Ebben igaza is volt. Nekem is feltűnt hogy az egész falut benőtte minden féle bokrok, fák. Az egész falu úgy nézett ki mintha el akarná nyelni egy fiatal erdő. Az utcákat már sűrű akácfák és különböző cserjék sokasága tette még ijesztőbbé. Nem is találtam volna meg a Parkot ha az idős emberrel  nem találkozok a város piacán.

- A piacon kérdezősködtem a Parkról. De! Nagy meglepetésemre mihánt  a Parkot fel említettem abban a pillanatban válasz nélkül sarkon fordultak az emberek és el is siettek tőlem.  Csodáltam is a viselkedésüket. Ezek az emberek városiak! És mégis hisznek a mende-mondákban? Ugyan is engemet is az a mese érdekelt legjobban a sok rémisztők közül, hogy -aki csak bemerészkedett a körbe kerített Parkba azok közül  egy sem tért vissza-

                                                        1

-Ráadásul még a helyi rendőrség is csak anyit mondott az eltűntek hozzátartozóinak - ott a kerítés és száz méterenként a táblával, hogy,,,,

– Életveszélyes a Parkban barangolni!  -- Az idős ember szerint évekkel ez előtt valaki átvágta a drótkerítést és azóta már tizen ketten is be merészkedtek azon a lyukon  a Parkba, de nem tértek vissza. Igazat mondva nem hittem ebben a mesébe sem.

De, mivel örültem annak hogy a piacon mégis valaki szóba állt velem mikor a Parkról kérdezősködtem. Ezért hagytam az idős embert hogy mesélje a számomra képtelennek tűnő történeteket.

-Ha jól értettem uram maga is be akar menni abba Parkba?- kérdezi az idős ember csodálkozva-

-Jól értette. Mondja menyi pénzért vezet el a Park kerítéséhez ahol be lehet jutni. Ugye bár maga azt mondta hogy az összes kapuk be vannak jó erősen heggesztve. Tehát csak azon a lyukon lehet  bemászni a Parkba.

-Igen. Csak azon a lyukon.- erősíti meg az idős ember, de még hozzá teszi félénken hogy mielőtt indulnánk , be hívna a lakásába egy kávéra, és ajálja hogy éjszakázzak nála is még, mert ahogy  én is  látom , már délután négy óra körül jár az idő.

-A Parkba hamar fog sötétedni a hatalmas fák végett. Meg a pénzt is meg beszélhetjük amit  nekem akar adni -mint útvezető fejébe a vacsora közben . –mondja széles mosoly közben-

-Elfogadtam az ajánlatát. A magas akácfák hegyében már a Baglyok kísértetiesen kezdtek huhogni. Bevallom kisé meg is rémültem a huhogásoktól. Városban nevelkedtem fel és a Baglyok huhogását  most hallom életembe először élőben. Hát nem épp kellemes hallani őket. Őz pecsenyét tálalt az asztalara az idős ember. Még falatoztam a pecsenyéből körbe is tekintettem  a konyába. Semmi különös! Mint egy falusi ház. A konyha közepén egy asztal négy székkel, jobbról tőlem egy kerdenc, annak szembe egy heverő, és hátam mögött egy hagyományos tűzhely. De amin meglepődtem a konyha ajtója mellett a fogasra nem kabát, vagy effélék voltak akasztva, hanem két sorozat lövő!

                                                       2

Meg is kérdeztem az idős embert miután elnyeltem a falatot hogy azok a puskák az övé-e?

–Persze, mit gondol ifjú uram? Mivel vadásznák?-válaszolja nyámmogás közben. Több kérdést nem tettem fel neki.

-Oda kinn a Baglyak egyre hangosabban és közelebbről huhognak. Már a huhogásuk is elég félelmet keltett bennem , de mikor megláttam a puskákat akkor már meg is bántam azt hogy felszeretném göngyölíteni a Parkról szóló mende-mondákat.

-Talán csak nem ijedt meg ifjú uram? –bök fejével a puskák felé az idős ember-

-Beismerem kissé rám tört a félelem. –válaszolom és egy új falatot tuszkolok  számba a fényes vellával-

-Ha, már most fél! Akkor hogy akar holnap a Parkba be menni?

-Maga is bejön velem! Nem? –kérdezem a falatot lenyelve-

-Á,,, nincs  annyi pénz ezen a világon hogy betegyem a lábaimat a Parkba.

-Nem akarok én a tizen negyedik ember lenni a ki nem tér vissza a Parkból. –néz a szemembe ,és egy falatot tesz a szájába-

-Tizen negyedik? Hogy érti ezt?      Uram.

-Hát úgy! Hogy maga lesz ifjú uram a tizen harmadik ember aki nem tér vissza majd a Parkból, he be teszi oda  a lábait.- ezt úgy mondta mintha csak –Jó reggelt-- mondott volna valakinek.

-Szóval nem jön velem be a Parkba? –kérdezem és közben felizgultan egy új falatot gyömöszölök a számba.

-Nem! De elvezetem a kerítésig ingyen! Még az egyik puskát is magának ajándékozom száz töltényel.- jelenti ki meggyőzően-

-Nem fogadhatom el a puskát! Meg hát csak terhemre is lenne. Elég nekem a hátizsákomat cipelni. És,,, csak hogy tudja én kifogom fizetni a maga közreműködését. Nem kívánom ingyen! -Mongya mennyi pénzt kér azért hogy a kerítéshez vezet? Ja és számolja be a vacsorát is. –okoskodok-

-Mondtam! Ingyen elvezetem ahhoz az átkozott Parkhoz, és a puskát is oda adom magának ingyen! És erről többé ne essen szó! Érti? Ja és ha, befejezte a vacsorát akkor fekügyön le a heverőre és

aludjon.

                                                 3

Holnap nehéz nap vár majd magára. Én majd később fekszek le.

-Még körbe kell néznem oda kinn. –magyarázza és le akasztja mind a két puskát a fogasról, az egyiket elébem fekteti az asztalara. - ez lesz a magáé- mutat rá jobb keze mutató ujjával majd a másik puskával kilép a bejárati ajtón. Kinn már sötétedni kezdett.  A Hold is már ott ragyogott a fák koronai között a Baglyak örömére, mert ők egyre gyakrabban huhogtak már. Mintha csak a Holdat üdvözölnék az egész falu Baglyai a magas fák  koronájain ácsorogva. Tudtam. Nem lesz nekem ez az éjszaka épp kellemes. Vagyis ha le bírom a szemeimet hunyni egy percre is akkor az sok lesz! De tévedtem. Mikor lefekszek  az ágyra, mellém is fektetem a puskát, -ki tuggya milyen meglepetés vár rám –gondolom- A konyhába csak az ajtón keresztül szűrődött be a Hold kékes fénye.  Magam sem tudom hogy mikor aludtam el, csak arra ébredtem mikor az idős ember a vállamat veregette.

-Jó reggelt ifjú uram !

-Jó reggelt! – válaszolom és feltápászkodom az ágyról-

-Pakoltam a hátizsákjába  néhány napra élelmet és  két kulacs vizet is. Hogy lehet ilyen hosszú útra élelem nélkül elindulni? –dorgál meg-  Az az igazság hogy a városi piacon akartam élelmet venni , de mikor az idős ember szóba állt velem, örömömbe el is feledkeztem arról hogy ennem is kell még a Parkban barangolok majd. –magyarázom az idős embernek, ki  csak egyet legyint és int hogy kövessem-

-Dél előtt  tíz óra körül lehetett mikor elindultunk az idős emberrel. Már a falu szélén gyalogoltunk az állatoktól kitaposott ösvényen mikor megkérdeztem tőlle hogy is hívják. A válasza csak anyi volt –hogy nem fontos nekem az ő neve- Hát nem erőszakoskodtam tovább. De arra nagyon kíváncsi voltam hogy mi is történhetett a jó hírrel biró Parkkal. El hagytuk a fák fogságába lévő falut és úgy két kilóméterre lévő Park felé vettük az utunkat. Az egykor termő földként használt mezőn , amit most cserjék, és mindenféle bozótok telepedtek meg. Néhol a szúrós bozót, bokrok, ember magasságára is nőtt.

-Az idős ember jól ismerte az utat.

                                                  4

Úgy lépkedett előttem a bokrok, cserjék, között mintha minden nap megjárta volna ezt az utat.

-Útközben elmesélte hogy még húsz évvel ez előtt a Parkot, még külföldi turisták is felkeresték. De egyszer tucatnyi fekete öltönyös emberek jelentek meg a Parkban és annak majd felét lezárták a turisták és a gyalog túrázok előtt. Senki sem tudta hogy mért zárták le a Parkot.  De egy napon arra figyeltek fel a falusi emberek hogy munka gépek zöme vonulnak be a Parkba. Nem tudta senki hogy mit csinálnak azok a gépek a Parkban, csak feltételezhették az éjjelenként a falujukba szűrődő hangokból, hogy komoly építkezések folynak a Park eldugott területén. Múltak a hónapok. Egy reggel a munka gépek el is távoztak a Parkból. Pár napra rá már el is kezdték az egész Parkot szöges kerítéssel körbe zárni. Mire befejezték a munkások a kerítést, az utászok is kelet felől a Park vaskos kapujához értek a mű úttal is, amit folytattak is tovább a kapun belül. Nem tudni hogy a mű út hová vezet, de mindenki azt gondolta hogy ahhoz az építményhez amit titokba építettek. Ez után teherkocsik, személy autók jártak ki -be a Park kapuján melyet  éjjel nappal két fegyveres katona őrzött. Még a kerítésen kívül is járőröztek a katonai autókkal az őrök. Szóval senki sem közelíthette meg a kerítést, egy-két száz méterre, de ha mégis akadt oly bátor ember, akkor azt, egyszer figyelmesztették , és az után már lőttek is feléje.

-Nem tudja hogy a Parkba milyen tevékenységet folytattak titokban? –kérdezem és a Park magas fák lombozataira  szegezem a tekintetem-

-Hogy, mi történt benn a kerítés mögött senki sem tudta, akkor sem, meg most sem. -kapom a választ rögtön, hagytam is  ezt a témát rögtön, és másba kezdtem-

-Nem is lehetünk már messze a Park kerítésétől, jól gondolom?

-Igen jól gondolja!-Még úgy egy fél kiló méter. De! Addig még meg gondolhatja magát ifjú uram.  

-Meg gondolhatom magam? De miért? –nézek kérdőn a szemeibe-

-Hát jó! Utána csak saját magát hibázhatja majd. -jelenti ki határozottan a vezetőm-    

                                                     5

—hogy mért kellene saját magamat hibáztatni azt csak akkor értettem meg mikor a Park mélyébe gyalogoltam—

-Mongya ha nem titok? Maga hogy maradt itt a saját falujába?

Tudomásom szerint, mind a három közeli faluból minden lelket erőszakkal ki telepítettek évekkel ez előtt.

-Hmmm ,, túljártam az eszükön! –válaszolja büszkén az idős ember-

-Csalágya volt? Ők?

- Én már akkor is egyedül éltem.

-Ja értem! Elrejtőzött. –szegezem le-

-Ahogy mongya ifjú uram. –nevet rám az idős ember majd a puska csövével a Park folyondáral benőtte kerítésére mutat.

-Igen látom a kerítést. Már benőtte a minden féle paré -cserje. De ott kissé délebbre mintha a kaput látnám!

-Igen jól lássa! Az ott a kapu talán másfél kilós lakattal. –bök a fejével,  a kapu felé az idős ember-

-Hát igen, a lakat jókora, és már a rozsda is emésztette.

Rácsos kapu volt. Ami egykor sinen gördült ide –oda. Talán hét méter nyílást   nyitott és zárt ,  a be, és kifelé tartó járművek előtt.

-Mit fuvaroztak be ezen a kapun? –kérdezem az idős embert, aki a kaputól hat-hét lépésre szaggatta már  le a folyófüvet a drót kerítésről-

-Senki sem tudja. De talán rá fog jönni erre a titokra ha keresztül bújik a ezen a lyukon itt. –mutat a puska csövével az ember nyagyságú lyukra a drót kerítésen-

-Tétováztam néhány pillanatig. Majd legyőzve az izgatottságomat amihez némi félelem is társult, és át bújok lyukon.

-Isten vele ifjú uram! –kiáltja az idős ember ki már tíz lépésre is eltávolodott a kerítéstől-

-Meglepődtem az idős emberen. Enyire fél? Vagy engem tartott egy ügyetlen városi ficsúrnak kitől minél hamarább szabadulnia kel? De itt egy bökkenő mégis! Puskát , töltényeket és enni valót is adott, ráadásul ingyen elvezetett ide a Parkhoz.  -hm,,,, valamit tudhat az öreg-

                                                 6

Jó lesz ha óvatosan követem itt előttem ezt az állatok  által kitaposott kanyargós ösvényt  a kékes színű moha lepte fatörzsek között!

-Tehát ,, állatok vannak a Parkba, talán nem veszélyesek?  Meg kékes színű moha!–jegyzem meg-

-Szorosan egymás mellé nőttek a fák. Ezen nem is csodálkoztam. Da azon már igen.  Sehogy sem értettem hogy miféle moha lepte be a fákat teljesen. Még a leg vékonyabb ágait is be nőtte a  kékes színű moha. A legnagyobb meglepetésem meg az volt, hogy a fák éltek!   Jól látszott az, hogy  a vastag mohán keresztül is  levelek bújtak elő az ágaikon. Pillanatig bámultam a moha lepte fák ágait, majd lassan tovább indulok a kanyargós ösvényen.

-Az egyik kanyar után újból meglepődök. Az ösvény széléig terjedő egy-két négyzet méternyi  zöld színű Penész telep fekszik, inkáb folyik szét min valami pókháló az avaron. Megálltam. Kis bámészkodás után megérintem Penész telepet a kezeimben szorongatott puskám csövével. Az! Abban a pillanatban, mikor a puska csöve hozzá ért egész testében vagyis széltében-hosszába megrándult! –élő Penész! – villan át az agyamon- Abban a pillanatban arrébb is ugrottam, és csak néhány pillanat múlva mertem a fura Penész telepnek  hátat fordítani és tovább lépkedni a kanyargós ösvényen. Később egyre több ilyen misztikus Penész  telepekkel találkoztam a moha lepte fák törzsei között. Szerencsémre egy sem volt túl  közel az ösvény széléhez melyet követtem a Park belsejébe.  De hogy is monda az idős ember? Mikor is hagyták el a Parkot a benn tevénykedők? Ja igen! Hat évvel ez előtt? No mindegy. Most lakatlan a Park, vagyis egy lélek sincs a Parkban csak a mende –mondák szerint  a szellemek ólálkodnak a fák törzsei között, és, még a senki sem látta építmények helységeiben. Mindössze negyed órányit gyalogoltam a kanyargós ösvényen mire ki jutottam a nyíl egyenes műútra melyet két felől folytogatottak már a Park növényzete a fákkal együtt. Műút repedései között néhol térd magasságra is nőtt már a tarack.

                                                 7

Úgy nézett ki az egész út a repedésekből kinőtt fűtől, amerre csak néztem mind egy kopott kefe. Hátam mögött volt a kapu. Tehát előttem északra meg, kell hogy legyenek az épületek. - szegezem le-és indulok észak felé.

-Ahogy haladok előre egy –kettő rá is jöttem hogy, az út elkanyarodhat tőlem  jobbra. Tovább lépkedek. Közben az is fel  tűnik hogy egy madár dalolást sem hallok. Pedik,, a Park már embertől mentes, így a madarak százainak kellene hogy itt tanyázzonak. Nincsenek madarak? Ez nem lehetséges! Talán engem látnak és ezért maradnak csendbe? Még a madarakon tűnődök a kanyarhoz is érek mely kilencven fokot zárt be. Még néhány lépést tettem mikor a szemem elé tárul úgy öt száz méterre két hosszú földszintes  épület. Nem értek össze az épületek de mondhatnám hogy  ,,V ,, alakba helyezkedtek el egymáshoz viszonyítva. Az épületekhez vezető út épp olyan volt mint amelyen idáig jöttem. Vagyis mint a ,,kopott kefe,, léptem nyomon kerülgetnem kellet a repedésekből ki nőtt térd magaságú tarackot.

-Itt valami titkos laboratórium lehetett. –állapítom meg- De!Meg is torpanok egy pillanatra, és már  hallom  is az idős ember hangját. –akik bemerészkedet a Park területére  azok nem jönnek  ki a Parkból-- Így valahogy mondta! Talán sugárzás, vagy valami vírus végzett velük? Vagy afféle vadállatok? –forognak a gondolataim – Nem vadállatok! Itt kísérletezek a vírusokkal? És kiszabadulhatott a vírus  és az itt dolgozók mind megfertőződtek!Talán itt is haltak meg?  -meredek kővé azonnal ijedtembe-    

-De később már körbe is fordulok. Nem látok semmi olyat ami a gyanúmat erősítené meg. Eldöntöm hogy tovább megyek az épületek felé. Ahogy közeledek látom is már hogy az épületet is megtámadta a moha.

-Többnyire minden ablaka az épületeknek betörve. Lapos tetőzetükön már az ecetfák hajtása is gyökereket eresztettetek. Néhol már be is omlott a tető , ezt bizonyítják a feketén tátongó lyukak az ecetfa hajtásai között.

                                                 8

 

 

Az épületeket  körbe öleli a járműveknek ki épített parking. 8

De arra is már a moha több helyen rátelepedett, mint arra a két rozsdásodó személygépkocsira, amit ott felejtődött a magas világító pózna mellet.  De! Mi történt itt, azt nem lehet tudni! De az biztos hogy valami szörnyű dolog—jegyzem meg-  

-Tovább lépkedek.  Hogy a biztonság érzetemet növeljem azért a puskát lövésre készen tartom. Már huszon valahány lépésre voltam a dél felől eső épülethez mikor  jobbról tőlem, az út mellet  megpillantok egy jókora Penész telepet. Meg is állok hogy közelebbről azt is  szemügyre vegyem. Az volt benne a különös hogy nagy kiterjedése ellenére  jó magas is volt. -- valamire rá telepedet -gondoltam- Mikor egészen egy lépésre voltam már  a Penész teleptől akkor majd földbe gyökereztek a lábaim. Egy ember csontvázát ölelte magához a Penész  telep szorossa. A csontvázból csak a koponya és a medence csontja sárgult ki a, Penész telepen keresztül melynek több színe is volt. Mintha csak szprejjel valaki különböző színekkel fújta volna le. Egészen szépen festett volna is a Penész  telep, a Polip nyúlványaira hasonló karjaival, de  mivel a csontvázat ölelte magához, az már egészen rémisztőért tette őt.  A félelem kezdett rajtam eluralkodni. Már a halál félelemnek nevezett verejtéke is csillogott a homlokomon, mikor hátam mögött ropogni kezdtek a cserjék ágai. Abban a pillanatban a közeledő ropogás  felé  is fordulok. Alig tudtam levegőt venni! egy négyzetméternyi penésztelep közeledett felém! A nyúlványait  lábaknak használva kuszott felém mint egy hatalmas Pók.  Már a rémület határán voltam, mikor a hátam mögött lévő Penésztelep is megmozdult, és halk nyújtott sóhajtásokkal közeledett felém. Annyira elrémültem hogy még  eszembe sem jutott hogy bele lőjek mind kettőjükbe. Csak álltam mintha a lábaim földbe gyökereztek volna! Mind két Penésztelep már négy –öt lépésre volt tőllem mikor egy erélyes női  hang elnyomja az egyre hangossabb sóhajtásukat a Penész telepeknek.

                                                   9

 

 

Oldal: Titkot őrző park
ember szabású robotok - © 2008 - 2024 - robotnok.hupont.hu

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat