ember szabású robotok

                                           A védelmező

—Nem sokáig gondolkodott a rozsdás és  megrongált száz méternyi hosszú vas híd előtt a férfi. Nem volt nagy kedve a Folyón túl lévő romba lökött faluba belépni. De nem volt más választása. Elősször. A nyomába voltak üldözői. Másodszor meg fogytán volt az élelmiszere, és puskábjába való töltények is. Az egész világ tönkre ment. Vizet még talált az ember fia. De ! Élelmiszert, golyókat ,és sok minden mást , ami az életben maradást biztosította azt már csak találni  lehetett, egy romba lökött városba vagy épp faluba, ami előtte a Folyón túl fekszik lerombolva. Az egész falut már be nőtte a bozót, és az ecetfák.

—Be kell mennem a faluba! – jegyzi meg a férfi, ki már a nevére sem emlékszik- Óvatossan lépked a vashid rozoga padlózatán a sinpár között. Mikor a híd közepére ért, ott megáll, majd a nyakában himbálódó messzilátot a két szemére illeszti. Néhány pillanatig kémlete a falut, mire eldönti azt hogy a lerombolt faluba nincs ellenség, vagyis emberek! Ha ebben a tönkre ment világban egyedül kóborol valaki, akkor annak az embernek, az élő emberek  ellenséget jelentenek. Ő! Egyedül vándorol. Nincs társa. Ezért nem tud kellőképen védekezni a rablóktól, az ember kereskedőktől. Ha nem ölik meg. Akkor rabszolgakén el agyák egy bandavezér  főnőkének, élelemért vagy néhány liternyi vízért. A Mi napig még nem sikerült őt elfogni egy ember vadásznak sem, meg a tarisznyájába gyömöszölt valóságát sem elrabolni senkinek. Került már tűzharcba. De szerencse az ő oldalán állt edigg. Hogy, ma is az ő oldalán fog –e a szerencse tevékenykedni azt már nem tudja a férfi. Tovább lépked a híd padlózatán a sinek között. Még néhány lépést kellet hogy megtegyen, és elhagya a hidat, mikor a vasútat kisérő árokból  egy emberi lény ugrik elébe.

—Állj! –fogja férfira a puskáját-

                                                 1

—Férfi meglepődik.  Már sok útonállóval találkozott, és lövöldöztek is már egymásra. De ez az útonálló ,aki most húsz lépésre áll előtte, szürke színű térdig érő szoknyába és ugyanolyan szinű póloba, és újból figyelmezteti őt hogy álljon meg. Ehhez hasonló emberrel még nem találkozott.  Furcsa ez az ember. Nem férfi! Még a hangja is nőies. Biztos hogy nő? Szoknyát visel.

—Ha nem lősz rám? Akkor én sem fogok lőni rád! –jelenti ki határozottan-

—Nem is lőhetnék rád , még ha akarnák is. Te már a mellkasomra szegezted a puskádat, mire felemelném a puskám csövét , akkorra már lepuffantanál. -magyaráza a férfi –

—Igy igaz! Ha mozdulsz is egyet le foglak lőni! Most elébed megyek. Ne tégy olyat amit később meg bánnál majd.

—Mit akarsz tőlem elrabolni? Alig van ennivalóm, golyóm is csak egy tárral.

—Nem akarom az élelmedet elvenni. Nekem a te élelmedre nincs szükségem. És puskádba való golyókat is meghagyom neked. – válaszolja a fura kinézésű  nő , ki  közben meg áll a férfi előtt három lépésre-

—A férfi most közelről szemügyre veheti az útonállót.

—Szoknyája meg a pólója a mostani viszonyhoz képest túlságossan tiszta. Válláig érő fekete haja rendezett. Nem volt kócos mint megannyi nőnek kivel találkozott már a férfi, kikből  néhányukat meg is ölte önvédelemből. Az előtte álló nőt is lepuffantotta volna ha a nő külseje nem zavarja össze az agyát. –ez a nő túlságosan ápolt és tiszta- Szegezi le a férfi.

—Nem kell semmid!  Érted?

—Értem. Nem akarsz kirabolni. Akkor mit akarsz tőlem? –kérdezi a férfi és a nő szokatlanul kék szemeibe tapasztja a tekintetét. Ilyen kék szem párat  most lát először az életében.  

                                                           2

—Ki lehet ez a nő? Vonzó az  alakja. Dús keblei szembetűnőek. Még derékszíj is feszül a derekán egy vadászkéssel, bal felöl meg a hóna alatt  a golyós táska.

—Ki vagy te? –kérdezi a férfi és most ő lép a nő elé egy lépésre- A nő nem hátrál. Nem fél a férfitől. Még a puskája csövét is a barna színű csizmája orra  előtte fekvő talpfára szegezi.

—Hogy ki vagyok? Nenszi a nevem. Neked is van neved biztos!

—Az én nevem,,, szóval nem tudom. Elfelejtettem. Akár hiszed vagy nem de elfeledtem a nevem. -ismeri be a férfi-

—Ne aggógy. Majd én adok egy nevet neked. A neved legyen szép. Megvan! Egyezel ha ezentúl úgy szólítalak hogy  Vándor? –ajálja a nő, és közben hátat fordít a férfinak és nyugatra mutat a puskája csövével-

— Látod a Nap nem sokára el tűnik az égboltról. Nem lenne okos itt a hídon bevárni az éjszakát.

—Igazad van Nenszi. Itt a hídon az ellenségtől nehéz lenne védekezni. Meg jó messziről is megpillanthat bárki mind kettőnket. Monyguk az én üldözőim is könnyedén megláthatnak kik  egy napi gyalogolásra lehetnek  tőlünk.

—Mért üldöznek?

—Hát jó kérdés! Ugyan mért is üldözhetnének? Mert jó néhány nappal ez előtt le lőttem két társukat hogy elvegyem az élelmüket. –kezdi a férfi vagyis a -Vándor- 

—Értem! Az éhség mindenre rá hajt benneteket.  Köves!  Mert két óra múlva beköszönt az éjszaka. Ezért sietnünk kell hogy sötétedés előtt az óvóhelyünkre érjünk. – magyarázza Nenszi és határozott lépésekkel indul is nyugat felé.

— Óvóhelyünkre érjünk!?  Ezt hogy érted?- lepődik meg a vándor –

— Óvóhelyünk!  Ne törőgy most ezzel.

—Nem értelek. Meg állítasz ott hídon Majd később a saját óvóhelyedre vezetsz?      3

—Ennyire meg bízol bennem?

—Igen meg bízom benned. –válaszolja Nenszi és elkapja a férfi bal felső karját közben- No gyere már! –kiált is rá majd tovább vonszolja maga mellet.

—Jó megyek! Engegy már el! Hallod eltöröd a karom annyira szorítod! –sziszeg a Véndor-

—Bocsánat! Már régen fogtam meg egy embert , és elavult a szorító érzékem. –mosolyog el magát  Nenszi és közben el is engedia a Vándor karját-

—Szorító érzéked el avult!? Micsoda baromság. Már én is hónapok óta senki ember fiát nem fogtam meg, de biztos lehetsz abba ha most meg fognám az egyik kezed nem jajdulná fel a szorításomtól. Nekem nem avult el a szorító érzékem. Hogy mondhatsz ekkora baromságot?

—Úgy hogy el avult szorító érzésem. Úgy sem értenéd. Ezér csak köves és figyelj azokra a leomlott épületekre mert bujkálhat a romok között ellenség. –hívja fel a Vándor figyelmét    Nenszi-

—Milyen ellenségre gondolsz? Még a hídon voltam a messze látóval alapossan körül pásztáztam a romba lökött falut. De senki ember fiát sem láttam.

—Persze a fertőzetek nappal nem mutatkoznak. Nem tudják elviselni a Nap fényét. Ezért vadásznak csak éjjel. –oktassa a Vádort a Nenszi, és közben a puskáját lövésre készen tartva indul a falu széle felé a kanyargós gyalogútra emlékeztető ösvényen. Minél közelebb érnek a lerombolt falu széléhez, egyre sűrűbb és magasabb az akácfa hajtásai. Nap is már aí nyugati égbolton ragyogott mikor Nenszi hirtelen meg torpan. Ugya abban a pillanatban eldördül egy puska  nem messze tőlük lévő leomlott falusi épület magas fala mögött. A puska golyó Neszi mellkasába ütközik. De! Mindha csak egy fém lemezbe ütközött volna a golyó, Nem Nenszi dús mellei közé ,azután  hangos vonítással röppen is  a bozotba.                                 4

—Vándor, hasra vágja magát és a puska csövét a töllük ötven lépésnyire lévő ember magaságú fal felé szegezi. Nenszi még a talpán áll de lassan  a fal felett felemelkedő fehér füst felé szegezi a puskája csövét és le ad egymás után két lövést. Vándor a támadót nem látta. Meg is lepődött hogy Nenszi két lövésből el is találta. De ami legjobban meglépte hogy Nenszi mellkasa tompán koppant, és a neki ütközött golyó le is pattant rolla. Tehát nagyon erős páncélt hordhat a mellkasán!- szegezi le-

—Ez egy nem fertőzött élő ember volt. –jelenti ki Nenszi, közömbössen, majd folytatja  nyugott hangon.

—Nem rég jöhetett a faluba. Mert nem tudja hogy engem a fegyverével nem ölhet meg.

—Nem ölhet meg!- tápászkodik fel a Vándor  meglepődve.

—Engem nem! De téged már megölhet! Ezért siessünk az óvóhelyünkre. Nincs már messze! Látod ott azt a víztorony maradványát?

—Igen látom. Talán kettőszáz méterre van tőllünk.

—Mindegy hogy milyen messze van. Sötétedés előtt oda kell érnünk. Érted ugye vándor?

—Értem. említeted a fertőzött embereket. Azok most hol vannak? És akit az előbb lőtél le azzal milesz? Gondoltam hogy megtekintjük, és ha van enni valója akkor elvesszük neki már nem kell, épp mint a puska golyóia. 

—Falu központjába alszanak. Vagyis ott romok között. Hallották a puska lövéseket és most felbőszülve várják hogy besötétedjen hogy felekressenek téged. Ezért nem keressük fel azt akit leőttem az előbb.

—Csak engem!?-lepődik meg a Vándor-

—Igen csak téged. Mert számukra te vagy az ehető.

—Ezt nem értem Nenszi! Én ehető vagyok a fertőzöttek részére ! De te már nem!?

—Tőlem nagyon félnek! Meg azt is  tudják hogy, engem nem ehetnek meg. Ezért nem is vadásznak rám.

                                                      5

—Inkább elkerülnek messze. De te most a kiéhezett fertőzötteknek egy jóizű falat lennél, és  ezért hamarossan meg is fognak támadni  majd bennünket. Attól eltekintve hogy velem vagy. De ne félj! Én vigyázok rád!

—egy nő vigyáz rám! Hm,, az igaz hogy Nenszi egy talpra esett nő. de akkor is csak egy nő! ezt sehogy sem értem. ki lehet  ez a divatlappból kivett nő? ápolt, tiszta a ruhája, haja sem kócos, de még nem is morcos. hogy csinálja hogy ennyire rendezett legyen a külseje?

-gondolatait Nenszi szakítja félbe-

—Most már közel vagyun az óvóhelyünktől, épp időben megérkeztünk.

—Vándor csak a megrongált víztornyot látja a jókora leomlott épület falai mogott és a hatalmas akácfákat melyek mindha csak azon igyekeznének hogy teljessen benövik az épület romhalmazát. Az óvóhely bejáratát Nenszi mutassa meg A Vándornak, ki már csak szédelegve tudja követni Nenszit a gyalogúton a két hatalmas akácfa között, az épület megrongált falán  tátongó ember magasságú ovális nyilás felé.

—Azon a nyiláson bejutunk az épület folyosójára ami az épület pincéjébe vezet. Ott már biztonságban vagyun.-magyarázza Nenszi és közbe be is lép a nyiláson. Benn félhomály uralkodott. De nem sokáig kellet lépkednie Vándornak ebbe a dohos és egyre sötétebb inkább alagút mint folyosó, mert Nenszi a falon lévő jokora kapcsoló szekrényhez lép és es egy kisebb kart annak az oldalán egy réntással lefelé taszítja. Abban a pillanatban az alagútra emlékeztető folyosó boltíves plafonján tíz lépésként felszeret világító testek vakító fényt kezdtek árasztani. Vándor még körbe sem nézett joformán máris Nenszi betuszkolja jobbra tőlle egy, az ajtón keresztül egy  ki világított helységbe. Nem volt nagy a helység. Egy megszokott előszobának illett volna be.

                                                                   6

-Bútorzatból csak egy asztal a szoba közepén két székkel, és rögtön az ajtó mellet balra a falhoz tapasztva egy ágy. Szekrény, vagy olyan bútor ahol Nenszi a ruhájit tartaná olyasmi nem volt. A szoba jobb sarkába egy fém polc, melynek a legalsó polca roskadozott a  lőszertől  és puskáktól. Eggyel feljebb lévő polcon már sorakoztak a bádog vagy műanyag pakolásban a tartósított élemiszerek.

—Foglalj helyet Vándor az asztalnál. Mit kérsz vacsorára? Van, hal,marha, disznó hus konzerv. Szabadon válassz.

—Amit te eszel Nenszi, de előbb innák vizet. –mondja a Vándor és a polcra szegezi tekintetét.  A vizes palackokat keresi tekintetével .

—Látod ki is ment a memóriámból hogy neked életfontosságú a víz. Már is hozok egy kulacsba. Te addig válasz magadnak konzervet. Evőeszközt is talász ott valahol a puskák között. Ja és én nem vacsorázok sem reggelizek. -mondja Nenszi és ezzel ki lép a szobából hogy vizet hozzon a kiszomjazott Vándornak-

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat